Ebben a cégben még senki sem csalódott. 

 Tesztelve van, és hiteles!

Két testvér Leon és Alex Reiter alapította 2002-ben. Leon Reiter 20 éven keresztül egy nagybank kockázat-elemzőjeként tevékenykedett, a testvére pedig programozással foglalkozott, rajtuk kívül egy kitűnő indiai származású programozó szakember és az adminisztráció alkotja a csapatukat.

Ausztriai cég, a székhelyük is Bécsben van, a Panamai Köztársaságban bejegyezve.
Időnként nyílt, személyes találkozókat szerveznek a klubtagoknak Bécsben, ahol közvetlen, személyes találkozás lehetősége nyílik a Cégvezetéssel. Mindezeket Leon Reiter a cég alapítója mondta el egy néhány nappal ezelőtt készült interjúban, ami az MNO Blog című internetes portálon jelent meg:

Az is olvasható ebben az interjúban, hogy tervezik, hogy a befektetési klubot ismét zárttá fogják tenni, a már benne lévő tagokkal együtt. Nem akarják, hogy a Hyip cégek között emlegessék őket.
Ebben az interjúban sok más mellett az is olvasható, hogy milyen befektetésekben hány %-ban van jelenleg a pénzük.


2010 novemberig zárt befektetési klubként működtek, novemberben megnyitották a Céget az internetes közösség számára is, a tagság létszámának megnövelése érdekében. Azonban úgy néz ki, erre már csak rövid ideig lesz lehetőség.

Hol van a befektetett pénz? Az Elite Group egy diverzifikált befektetési politikát képvisel, generál alapok, különböző típusú befektetések, mint például devizapár kereskedés (Forex), fémek, olaj és a gáz. Egyéb beruházások közé tartozik a magántőke-partnerségeket célzó gazdasági ágazatokban, mint a gyógyszeripar és az egészségügy, a fedezeti befektetési alap és az európai magas hozamú hitel finanszírozása. 

Hálózati jutalék nincs, a közvetlen csatlakozók befektetései után 10% jutalékot fizetnek, és ehhez jelenleg nem kell lekötni saját pénzt.
 A minimálisan elhelyezhető tőke: 10 USD, ami AlertPay segítségével történhet.
Nincsenek költségek és havi díjak!Fix hozamok vannak, tőkenagyságtól függetlenül, a lekötési időktől függően: 

  • 11% - 7 napra lekötve
  • 25% - 14 napra lekötve
  • 60% - 1 hónapra lekötve
  • 160% - 2 hónapra lekötve


A befektetett pénz utáni kamatot a lejáratot követő reggel látjuk, de email értesítést is küldenek róla. Több ismerős már teszteli régebb óta és teljesen pozitív a vélemény róla. Az oldalról nem lehet visszaforgatni, ki kell venni, és újra visszatenni. Ebből következően a Hozzád regisztrálók befektetései után RENDSZERES jutalékot kapsz!




INGYENES REGISZTRÁCIÓ

Egy IP címről csak egy számla nyitható!!!!! 


A saját belépőimnek küldök magyar nyelvű segédletet, kérd e-mailben!